Intézetünkről
Feladatunk / Missziónk / Az OEFI története / Munkatársaink / Elérhetőségünk

A ma embere számára szinte hitetetlen, ám tény, hogy Magyarországon már a 16-17. században foglalkoztak egészségügyi felvilágosítással, egészségvédelemmel és azok ismereteinek terjesztésével.

E munka első, írásos, magyar nyelvű emléke, a humanista polihisztor, Apáczai Csere János által, Utrechtben kiadott (1653.) Magyar Enciklopédia. A pedagógus, író, filozófus szerző életmódbeli tanácsai, egészségmegőrzésre buzdító felszólításai meglepően modernek és ma is érvényesek: "Egészségedre mindazonáltal gondot viselj, mert nélküle dolgodban el nem járhatsz!"- ajánlja olvasóinak. Pápai Páriz Ferenc, a nagyenyedi kollégium jeles tanára, a szegénységben élő betegeskedőknek szánta, A test békéje (Pax Corporis) című könyvét. Ebben praktikus útmutatást nyújt az egészséges életmód elveinek megtartásához. A felvilágosodás korában már szinte bestsellernek számítanak a honi könyvkiadásban a különféle egészségnevelő, életmódtanácsokat taglaló könyvek. Ekkora már az orvosok is előszeretettel írnak ilyen tartalmú kiadványokat.

A 19. század végi Magyarországon - köszönhetően főként két neves orvosnak, Fodor Józsefnek és Markusovszky Lajosnak - az addigi ismeretterjesztő, felvilágosító "népnevelő" munka kiszélesedett és szervezettebbé vált. Megteremtették a magyar köz-, munka-, iskola-, és népegészségügy alapjait. Útjára bocsátották az Egészség című folyóiratot és megalapították az Országos Közegészségügyi Egyesületet. A hazai egészségnevelés szempontjából fontos állomás volt, az 1920-ban, önálló intézménnyé átszervezett Népegészségügyi Múzeum.

Intézetünk közvetlen szellemi és jogelődjének is tekinthető az 1925-ben, dr. Pollerman Artúr vezetésével megalakult Egészségügyi Reform Iroda Propaganda Központja. Annál is inkább, mert a Magyar királyi Népjóléti és Munkaügyi tárca 1926-tól törvényben fogalmazta meg a hazai egészségügyi felvilágosítás, nevelés létjogosultságát. A Reform Iroda feladata volt többek között, közérthető nyelven megfogalmazott kiadványok készítése, az egészségnevelést végző szervezetek, egyesületek módszertani tanácsokkal való ellátása. Az iroda feladatait később az Országos Közegészségügyi Intézet vette át, amely tovább szélesítette azok körét. A felvilágosító munka és a módszertani segítség mellett gondoskodott a felvilágosítást végzők oktatásáról is, továbbá aktív részt vállalt az akkoriban elterjedő filmhíradó és rádió ismeretterjesztő munkájában. Megszerkesztették a vidéki lakosság széles rétegeit megszólító Magyar Anyák naptárát, illetve az Országos Stefánia Szövetség közreműködésével megszervezték az anya- és csecsemővédelem felvilágosító programjait.
Azt már elődeink is helyesen felismerték, hogy az egészséges életre nevelés, az egészség értékként való kezelésének megtanítása valójában a kora gyermekkorban sikeres, hiszen az iskolások a legfogékonyabbak az újfajta életszemlélet elsajátítására és felnőttkorban való megtartására. Az iskolák egészségügyi nevelő kötelezettségét 1879-ben, rendeletben rögzítették. Az egészséges életmód külön tárgyként való oktatása 1920-tól található meg az elemi iskolák tantervében. A középiskolák felsőbb osztályaiban heti két órában oktatták az egészségtant. A tárgyat, az erre szakosodott pedagógusok mellett, iskolaorvosok is oktatták. 1943-ban, már iskola-egészségügyi szabályzat írta elő a tanári testület, a szülők és a gyerekek gondozóinak egészségügyi felvilágosítását.

A II. világháború utáni néhány évre a régi egészségnevelő rendszer szétzilálása az új koncepció hiánya volt a jellemző. Különböző kisebb-nagyobb szervezetek, egymástól általában függetlenül, párhuzamosan tevékenykedtek. Többek között, a szervezetlenség számlájára is írható, hogy megromlott a közegészségügyi és járványügyi tevékenység hatékonysága. Leginkább csak a higiénés szabályok betartására és a védőoltások beadatására mozgósították a lakosságot. Ebben az időben az újraszervezett Magyar Vöröskereszt aktivistái, orvosai játszottak vezető szerepet a népegészségügy területén. Az 50-es évek elején, az általános centralizálási törekvések a népegészségügyet is elérték, melynek teljes feladatkörét az egészségügyi tárca vette át. Megalakult az Egészségügyi Minisztérium Közegészségügyi Felügyeleti és Járványügyi Főosztályának Egészségügyi Felvilágosítási Osztálya. Tevékenysége - a középszintű háttérintézmények hiányában - kimerült plakátok, kiadványok, filmek készítésében, kiállítások szervezésében, továbbá a rádiós tanácsadásban. Ebben az időben kezdődött a KÖJÁL hálózat megszervezése is.

Az egészségnevelési tevékenységben a valódi és hatékony változás 1958-ban következett be, amikor megalakult az Egészségügyi Minisztérium Egészségügyi Felvilágosító Központja (EFK). A korábbi helyzethez képest lényeges a különbség: bár felügyelő és irányító szervként megmaradt a szaktárca, ám a központ önálló, szakmai intézeti státuszt kap. Ennek köszönhetően az intézmény országos hatáskört kapott az egészségnevelés szervező, irányító, tudományos kutatásainak területén, illetve nemzetközi kapcsolatokat tarthatott fenn az operatív feladatok területén. A változás magával hozta az összetett tevékenység elvégzésére megfelelő új szervezeti felépítést. A hatvanas évektől az intézet teljesen új feladatkört is kapott az elméleti tudományos kutatások, a módszertani és oktatás-továbbképzési munka területén. Elkezdődött az egészségnevelési felmérő és kutatómunka. 1960-tól évkönyvekben dokumentálta az intézet, az aktuális évben elvégzett munkát, továbbá kétévenként országos egészségnevelési konferenciákat szervezett. Erre az időre datálhat a Nemzetközi Egészségnevelési Unióval való kapcsolatfelvétel is.

1977-ben a központ nevét Országos Egészségnevelési Intézetre (OENI) változtatják. Szakmai háttérként a MOTESz (Magyar Orvos Társaságok Szövetsége) támogatja, illetve az annak keretében megalakult Egészségnevelési Szövetség. Az egészségnevelés korábbi feladatai mellé, olyan hosszabb távú, stratégiai tevékenység is az intézethez kerül, mint a helyes táplálkozás, a megfelelő higiénés magatartás és a rendszeres testmozgás témaköre. További kiemelt feladatköre a fiatalok családi életre való nevelése. 1986-ban újabb változás következik be az intézet életében, feladatai a kor tudományos eredményeinek és a nemzetközi trendeknek megfelelően alakulnak. Megjelennek az AIDS-elleni küzdelem feladatai. A rendszerváltás után a Szociális és Egészségügyi Minisztérium több, hasonló tevékenységgel foglalkozó intézményt összevon és megalakítja - az OENI jogutódjaként - a Nemzeti Egészségvédelmi Intézetet (NEVI). Annak tevékenységében hangsúlyossá vált a problémák népességcsoportok szerinti megközelítése. Többek között megszervezik az Egészséges Kórház, az Egészségesebb Munkahely, illetve a Dohányzás, vagy Egészség, továbbá a sportot, a fizikai aktivitást, népszerűsítő programokat. Nemzetközi területen végzett kiemelkedő munkájáért az intézet 1996-ban elnyeri az Egészségügyi Világszervezet Egészségmegőrzés Együttműködési Központja címet.

2001-ben újabb átalakulás következett: a NEVI beolvadt az Állami Népegészségügyi- és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szervezetébe, és azon belül Országos Egészségfejlesztési Központként működött tovább. Feladata a prevenciós, egészségvédelmi munka, a gyermek-egészségvédelem és a hátrányos helyzetűekkel való foglalkozás volt.

2003-ban újabb átalakítást élt meg a "soknevű" intézet; a gyermek-egészségvédelmi vonal külön intézet formájában kivált belőle (Országos Gyermekegészségügyi Intézet) és a felnőtt lakosság egészségfejlesztéséért felelős Országos Egészségfejlesztési Intézetként (OEFI); mint az Országos Egészségfejlesztési Központ jogutódja folytatja munkáját. A "soknevűség" - ebben az esetben - nem öncélú változtatási szándékokat tükröz, hanem azt, az utóbbi 3-4 évtizedben világszerte zajló és nyomon követhető fejlődési folyamatot, amely a közegészségügyi és egészségügyi felvilágosítástól, az egészségnevelésen, egészségvédelmen és egészségmegőrzésen át, az egészségfejlesztésig vezetett. Az elnevezések változása tartalmi és feladatbeli változásokat egyaránt hordoz; az egészségfejlesztés ugyanis már egyértelműen ágazatközi, azaz interszektoriális és interdiszciplináris tevékenység, amely magába foglalja az egészségügyi felvilágosítást, egészségnevelést, prevenciót és közegészségügyet egyaránt, azonban messze túlmutat mindezeken; ágazatközivé vált egészségpolitikát jelent, amely kinőtt az egészségügyi ágazat keretei és kompetencia határai közül.

2011. április 29-én az Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ négy szervezeti egysége került intézetünk égisze alá: Egészségmonitorozási és Nemfertőző Betegségek Epidemiológiai Elemző Osztály,
Országos Addiktológiai Centrum, Ritka Betegségek Központja és a Veleszületett Rendellenességek Országos Felügyelete Osztály.

Feladatai, munkája összetett: a természeti, társadalmi, gazdasági és szociális környezet olyan irányú változásainak elősegítése, amelyek lehetővé teszik a lakosság egészségének megőrzését és visszanyerését; továbbá az egyén számára lehetőséget biztosítanak - az egészségkultúra fejlesztése, ismeretek elsajátítása, készségek és képességek fejlesztése révén - helyes döntések meghozatalához, saját egészségének megőrzése érdekében.

Az OEFI módszertani intézet, amely az Egészség Évtizedének Nemzeti Népegészségügyi Programja módszertani hátterét is biztosítja, valamint a Népegészségügyi Program országos koordinátora, pályázatainak kezelője és monitorozója. Fentiek mellett működteti a Ritka Betegségek Országos Központját, a Veleszületett Rendellenességek Országos Nyilvántartását, az addiktológia és a nem-fertőző betegségek monitorozása területén módszertani, koordinációs és szakmai irányítási feladatokat lát el."

Forrás: Prof. Dr. Métneki János